Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A jászok története

2010.07.25



            A Jászság külön tájegység a nagy magyar Alföldön a földrajzosoknak, külön kultúrájú népcsoport a néprajzosoknak, külön jogokkal felruházott terület a jogtörténészeknek.  Lakói pontosan ismerik a Jászság határait, elkülönítik magukat a nem jászoktól. A Jászságot környező községek népe határt von önmaga és a jászok közé, s másnak tudja őket. Fodor Ferenc, a táj emberföldrajzi monográfusa a Jászságot az Alföld "sajátságos, külön egyéniségének" nevezi, mind múltjában, mind jelenében.
            A vidék kultúrája átmenetet alkot, közvetít az Alföld és az Északi-középhegység között éppen úgy, mint a jobbágyi és nemesi, paraszti és polgári kultúra között. Műveltségének elemei nagy területen szétszórva, több társadalmi osztályhoz, réteghez kötve is fellelhetők, s ott szerves, eleven életet élnek.

Eredet


A Jász személynév (1318), majd az 1323-ban népnévként is feltűnő jász név szláv közvetítéssel került nyelvünkbe, s az iráni eredetű as, az, ászi, assi, asija, különböző alakokban előforduló népnévre vezethető vissza. A szláv közvetítés egyik fontos bizonyítéka éppen a szókezdő magánhangzó jésítése. Ezt a népnevet ma is fellelhetjük a Kaukázusban élő oszétek népnevében, akik  rokonai is a magyarországi jászoknak. A XIV. század közepétől magyarországi latin források filiszteusoknak (Philistei) is nevezik a jászokat, ez a népnév azonban soha nem volt sajátjuk,  pogány voltuk miatt ragasztották rájuk a térítő papok. (A "pogány"-t értsd: bizánci keresztények voltak)
Az ászi népnév, mint több törzset jelölő név, Kr.e. a III-II. században tűnik fel. Az ászi törzsek a Szirdarja egyik mellékfolyójának, a Csu-folyó mentén alapítanak birodalmat, majd terjeszkedni kezdenek. Az ász törzsek magas szintű földműves kultúrát teremtettek.. Kr. e. 129-ben Szogdiára és Baktriára is kiterjesztették fennhatóságukat, szembekerültek Iránnal, s harcaik során egészen a Kaukázusig nyomultak.

Kr. e. 43-ban keletről a hiungnu (hun) törzsek támadása érte őket, de a birodalmat ez véglegesen nem rendítette meg, néhány évtized múlva újra megszilárdult, s csak majd a 350-ben bekövetkezett hun támadás söpörte el. A régi ászi törzsek egy része azonban helyben maradt, s az egykori Kangkü területén meglétükről még a türk birodalom fennállása idején is tudomásunk van.Az ászi törzsek a több mint fél évezredes háborúskodás idején más iráni törzsekkel is keveredtek, majd a birodalom bukása után velük együtt szóródtak szét. Nyomaik a VIII. századtól kimutathatók a Kaukázusban és a Don vidékén. Szétszóródásuk után különféle népek (türk, kazár, besenyő, kun) fennhatósága alatt éltek. Közvetlenül magyarországi bejövetelük előtt a kunok birodalmának földműves fenntartói és védői voltak. 1116-ban ők védték a támadó oroszok ellen a kunok Don melléki városait. A moldvai Cumánia területén pedig Jászvásárhely (Iasi) őrzi nevüket a mai napig is, jelezvén, hogy a kunoktól eltérően tartós településeket hoztak létre, s életmódjukban is különböztek tőlük.
A moldvai Cumániát a tatárok hadai seperték el.

IV. Béla a kunokkal együtt befogadta a jászokat is, akik ekkor politikai hatalommal nem rendelkező segédnépei lehettek a kunoknak. Mikor 1323-ban tömegesen, jogokat követelve és kérve felbukkannak, gazdag hadi érdemeikre hivatkoznak, s kérik a királyt, hogy a kunokéhoz hasonló privilégiumokban részesítse őket. Kiderül, hogy a kunok kötelékében harcoltak korábban, de függetlenségük nem volt, ellenben a kunok módfelett "lealacsonyítva és elnyomva" tartották őket. Károly Róbert, hogy a kunok időközben veszélyessé vált hatalmát csökkentse, s erejüket megossza, teljesíti kérésüket. Ettől kezdve a jászok eltávolodnak a kunoktól igyekeznek velük minden kapcsolatot megszakítani, s inkább az őket környező magyarsághoz, mintsem korábbi uraihoz közelednek mind gazdaságilag, mind társadalmilag.
Mikor a kunok betörtek Magyarországra, a magyar királlyal szemben elvesztették a Temes vidékén vívott csatát, igen nagy számú foglyot, köztük jászokat is veszítettek. Ezeket László király nem adta ki, hanem keresztény hitre térítve őket, megtelepítette hazánk területén. Hogy hová, azt pontosan nem tudjuk, ám Jászó környékén él mai napig is a jász eredet némi nyoma, s rendkívül gazdag a Szent Lászlóhoz fűződő mondák anyaga. Más jász szórványokról IV. Béla kora előtt hasonló adategyütteseink nincsenek. Később is kerültek Magyarországra jászok. Középkori forrásaink sokat emlegetik a pilisi jászokat, akik Pilisszántó környékén éltek, s valószínűleg a király közvetlen kíséretéhez tartoztak. (róluk kapta a nevét Pilisjászfalu)


Lényeges kérdés, hogy a Berény környékén élő, Berényszékhez tartozó jászok embertani és kulturális képe beköltözésük idején milyen volt, s hogyan változott napjainkig. A következőkben tehát a Jászság etnikai képének alakulását követhetjük nyomon. Kérdés, mennyiben tekinthetők a mai Jászság lakói iráni eredetűeknek, s milyen népekkel, népcsoportokkal keveredtek. 1323-ban tizennyolc nevet sorolnak fel. Ezek többnyire alán eredetű nevek (Zokan, Ambultan, Zakaran, Kevan), de előfordul közöttük kun név is (Chamaz, Kalben). Fekete Lajos szerint alán név pl. a Bagdasa, Hunoka, Bosonga, Szaburán, Gargán, Budmán s még jó néhány, de van török és perzsa eredetű is: Aga, Bahár, Bese, Boga, Cserge, Harhpuz, Torba és így tovább. Kun eredetre utaló a Kun vezetéknév is. Ez a két nép kapcsolatára utal, de maga a név nem utalhat egyértelműen népkeveredésre is. Bizonyos kapcsolatokat, összeházasodást azonban feltételeznünk kell. Ha a név- és antropológiai vizsgálatok eredményeit összevetjük, arra a megállapításra jutunk, hogy a jászok, ha keveredtek is a kunokkal és más népekkel, karakterüket megőrizték egészen a beköltözésig, sőt még ezt követően is. A XVIII. században, sőt
napjainkban is magasabbak a jászok, mint akár a kis- és nagykunok vagy a környező magyarok. A magyarországi jászok, beköltözésük idején bár bizonyára értették a kun nyelvet, s használták is érintkezéskor, mégis megőrizték saját iráni eredetű nyelvüket, sőt még a XV. században is használták. Nemcsak a kunoktól, de a magyaroktól is megőrizték nyelvüket, népiségüket.
A kunok betelepedését, Magyarországon maradását IV. Béla a keresztény hit felvételéhez és a megtelepedéshez kötötte. Már az 1323-as oklevélben megtaláljuk a jász és kun nevekkel elegyes keresztény neveket ekképpen: Chakan fia András, Beegzan fia István, Chamaz fia Péter. A keresztény név azonban még nem jelentett keresztény vallást, nemhogy keresztény hitet. Csak Mátyás uralkodása idején, 1474-ben kapnak jogot a ferencesek arra, hogy mint jászokat megtérítő rend templomot és rendházat építhessenek Berényben. A megtelepedett jászok egyre szorosabban összeépülnek a környező falvak magyarságával: nem egészen egy század alatt elveszítik nyelvüket, s kezdenek összeházasodni, keveredni a szomszéd területek népességével. A nevek zöme magyar, de fellelhető bennük jász és kun névanyag néhány maradványa is. Távoli területekre alig-alig utalnak nevek, annál gyakoribban a Jászság környékén előforduló falvak nevéből alkotott vezetéknevek: Kéri, Patai, Turai, Kátai, Hatvani, Sági, Káli stb. Az érintkezés iránya északi, északkeleti és északnyugati. A házassági kapcsolatok létesítése a környező községekkel csupán egyik módja volt a magyarokkal való kapcsolatteremtésnek. A betelepedéskor ugyanis a Jászság nem volt teljesen lakatlan. A kunoknak alávetett, földművelő jászok a magyar király által kijelölt terület jobbik, földművelésre alkalmasabb részét kapták meg a kunoktól. Ez a jobbik rész pedig a Tarna, Zagyva és Ágói-patak vidéke volt, nagyjából a mai Jászság északi része. Legdélebbi jász településnek ma az Újszász környékén lévő, de a török időkben teljesen elpusztult Szarvas nevű falut tartjuk. Fodor Ferenc a jászok által először megszállt területet mint Ősjászságot különíti el a Jászság többi részétől, s a magyaroktól érintetlen jász kultúra leghívebb őrzőjének tekinti.

1565-ben Berényt elfoglalja a török, palánkvárat épít ki, szultáni várossá, kádiszékhellyé teszi, és bizonyos védelemben részesíti. Kritikus időszak a tizenöt éves háború. Egyes szerzők a jászok teljes elfutásáról, a Jászság lakatlanná válásról beszélnek. Jól tudjuk azonban, hogy az adatok hiányának egyik oka az, hogy az országnak nem volt nádora, s így e kiváltságos területeknek közvetlen feje, hiszen a nádor a jászok és kunok kapitánya is. 1608 utáni időkről már vannak híreink a Jászság lakottságáról. A lakosok száma apad, s a jászok egy jelentős része Fülek környékén talált menedéket. A visszatérők minden bizonnyal palócföldiekkel is kiegészültek. Az eredeti jász lakosság így tovább vegyült: Nógrád, Heves és Gömör megyék népessége olvadt bele leginkább. A török a XVII. Században is károkat okoz, de a jászsági lakosság megsemmisülésétől nem kell tartanunk, legfeljebb egyes települések átmenetileg elnéptelenedtek. A Jászság volt az, amely befogadta nagyobb számban a környező kisebb, nem jász községek menekültjeit, sőt egészen a Rákóczi-szabadságharc végéig a Duna-Tisza köze menekültjeinek is átmeneti vagy végleges otthont adott. A XVII-XVIII. század fordulóján erősödnek meg a Jászság és a Kiskunság kapcsolatai.

Az igazi népkeveredés akkor következik be, amikor 1745-ben a jászok a kunokkal együtt visszaszerzik korábbi szabadságukat a redemptióban. Jöttek ugyan az ország minden részéből, de fő kibocsátó terület a palóc vidék, itt is Gömör, Heves, Nógrád és Pest megye volt. Ekkor - ha a századelőn itt élt lakosság csupán 40%-ot tesz ki, a jövevény nevek pedig 60 %-ot. A jövevények azonban mégsem kerülnek túlsúlyba. Megfigyelhető ugyanis, hogy jó száz év múlva nem az ekkor megtelepedett családok a polarizáltak, hanem azok, akik a XVII. században is itt éltek. Amennyire a redemptio a Jászságba vonzotta idegenből az embereket, annyira és oly hirtelen le is zárta a Jászság kapuit a késöbb jövők előtt.Az új emberek már nem voltak kívánatosak az 1760-as években, hiszen földet igényeltek volna, veszélyeztették volna a községek viszonylagos jólétét. Akik mégis megtelepedhettek, azok szolgának, cselédnek álltak, vagy pásztorok voltak, és jász jogú polgárrá csak maradékaikban emelkedhettek. Az így érkezők száma jelentéktelen volt, s nyugodtan mondhatjuk, hogy a Jászság népének embertani képe az 1750-ig bekerültekből alakult ki, integrálódott, s öltötte fel mai formáját.

 Kik a jászok?

Kik is hát valójában a jászok? Mi köze van a mai jászsági népnek az egykori beköltözöttekhez?
Maradt a magyarosodás, elfutás, népmozgások, a viharos századok után valami az alán eredetű őslakosságból? Jászoknak vagy csak jászságiaknak tekinthetők-e?

A mai jászsági lakosság és a középkorban betelepült alán (iráni) eredetű népesség között genetikus kapcsolat van. Számos család nő- vagy férfi-ágon ágon leszármazottja a beköltözőknek. A jász lakosság a viharos évszázadok során soha nem semmisült meg teljesen. Sok család mindig a Jászságban maradt, tovább folytatava az életet, megőrizve a tájhoz egyre jobban hozzáidomuló kultúrát.  Őrizték zártságukat, a beköltözőket magukba olvasztották, hasonlították. A XVIII. század elején érkező, sok helyről idesereglett tömeg egy egységes kultúrájú, tájhoz idomult életű lakossággal találja szembe magát, s a jövevények nagyobb számuk ellenére sem kerülhetnek túlsúlyba. Kultúrájuk nem egységes, érkezésük időpontja különböző, s mielőbbi családi kapcsolatok létesítésével csakhamar beolvadnak. Négy-öt évtized leforgása alatt kulturálisan is összecsiszolódnak. 1745-től pedig a redemptio új alapokra helyezett jogrendben fogja őket össze, és még inkább segíti az összeolvadást. Az így kialakult jász lakosság mind kulturálisan, mind vérségileg folytatója a középkori, hazánkban idegen eredetű népességnek, kultúrának.

A társadalmi műveltség

A jász nép a kunok kötelékében mint alávetett, ún. segédnép telepedik meg a Zagyva-Tarna-Ágói-patak vidékén. Csak Károly Róbert uralkodása idején kapnak önállóságot. Ettől az időtől kezdve jelenik meg Berényszék mint önálló közigazgatási egység és önálló jász szék. A jászok és kunok két külön népnek számítanak immár, külső bíró tesz igazságot közöttük. Károly Róbert uralkodásától kezdve a jászok a kialakuló köznemesség és jobbágyság között helyezkedtek el, jogaik váltsága, éppen úgy, mint a nemeseké, a katonai szolgálat volt, mellette azonban, a jobbágyokhoz hasonlóan, bizonyos szolgáltatásokkal is tartoztak, ám mindig és közvetlenül a királynak. Károly Róbert oklevele többször említi a jászok nemzetségét vagy nemzetségeit. Az egész társadalom katonai jellegű is. Valamennyi jász széknek, sőt az ehhez tartozó helységnek külön-külön kapitánya volt, s a kapitányok keze alatt tizedesek intézték a község belsőügyeit. A lakosság egy-egy településen belül is tizedekre volt felosztva, s a tizedes irányításával végezte munkáját, teljesítette kötelességét a közösséggel szemben (katonai szolgálat, adó). A kapitányok ekkor a legtekintélyesebb nemzetségfők lehettek, de egyben a legnagyobb birtokot mondhatták magukénak. Ez a társadalmi állapot átmenet a nemzetségi, a katonai és a feudális társadalom között. A Dózsa-parasztháború idején oly mértékig támogatták a felkelőket, hogy az 1514-es törvények a kunokkal együtt megfosztották őket korábbi kiváltságaiktól. Ettől kezdve, egészen a Rákóczi-szabadságharcig, töretlenül a Habsburgok mellett álltak, s onnan igyekeztek privilégiumokat nyerni. Ez a politikájuk csak akkor változik majd meg, amikor 1702-ben éppen Habsburg oldalról éri őket jogcsorbítás, s ennek írját Rákóczitól remélik. 1567-ben még nagyszámú kapitány tüntet fel az összeírás, s ezek alkotják az elöljáróságot. Jásztelekről ránk maradt határper 1644-ből azonban már bírót és esküdteket említ kapitányok, tizedes helyett. Azaz a katonai szolgálat szerepének csökkenésével, s nem az elmagyarosodással kezd eltűnni a jászsági társadalom katonai jellegű, hagyományos berendezkedése. 1699-ben, amikor összeírták a három kerületet, a Jászságban tizenegy falut, a Kiskunságban négyet s a Nagykunságban mindössze egy települést laktak. A német lovagrend, amelynek 1702-ben az udvar elzálogosította, majd eladta a két Kunságot és a Jászságot, a "ius armorum", a fegyverrel visszahódított terület ideológiájára hivatkozva, szintén a Jászságot, ezen belül Berényt tette a kerületek székhelyévé. A lovagrend új birtokait nem sokáig élvezhette. Mindhárom kerület együttesen csatlakozott Rákóczihoz, s együttesen ezerfőnyi lovashadsereg felállítását vállalta régi szabadságának visszaszerzése érdekében. Közös tanácskozások, szervezkedések készítik elő azt az akciót, amelynek vége az 1745ös megváltakozás (redemptio) s jogaik végleges biztosítása. A jászkun, a jász és kun kapitányok neve, hatásköre megmaradt, és bizonyos fokig összemosódott a polgári ügyek intézésével. A katona szó a Jászságban ma is lovas katonát, huszárt idéz fel mindenkiben. A jász nemesi tartás különben is a jász lovashoz kapcsolódott, és a jó, szép ló mindig is a rang, a vagyoni állapot, a jász minőség kifejezőjének számított. A Nádorhuszárok vagy "jászkun huszárok" díszes egyenruhája, időszakos parádés kivonulásaik azonban ébren tartják a jászok katona voltának emlékét, csakúgy mint a későbbi berényi laktanyaépítés a Bach-korszakban s a jászok mindenkor huszárezredbe való sorozása.
A magyar társadalomhoz hasonlóan, a jászoknál is a vagyon, a birtok vált meghatározóvá. A nagy múltú családokhoz való tartozás előnyt és rangot jelentett számukra. A több generációra visszavezethető családokat nemzetségnek hívták. Ebbe beletartoztak az elhalt férfiági elődök, a még élő, apai ághoz kötődő mindkét nembeli személyek és ezek leendő leszármazottai. A feleség mindig az apja nemzetségéhez tartozott, nem az uráéhoz. (nem szólították sohasem asszonynevén, hanem lánykori, nemzetségi nevén). A nemzetség mindig férfiágon megy tovább.
A nemzetség mellett a Jászságban ismeretes egy másik, a családnál nagyobb rokoni kapcsolaton alapuló társadalmi intézmény: a had. A nemzetséggel szemben a had, csak élőket foglal magában, de a férfiágú rokonokon túl beletartoznak az egyes hadat alkotó családok háztartásában élő nők is. Egy-egy had azonos falurészen, egy utcában vagy egymás közelében felépített tanyákon lakik. A hadnak mindig volt egy tekintélyt élvező legidősebb vagy vagyonilag legtekintélyesebb feje, akitől tanácsot kértek a családi ügyekben, párválasztásnál, ingatlan adásvételnél stb. Ez a hatalom azonban csak tekintélyen alapult, és nem a nagycsaládban szokásos atyai diktatúrán. Inkább segített, támogatott. A XX. századba már nem képződtek új hadak, a rokonság lépett a helyébe. A rokonságot apai és anyai ágon, egyaránt számon tartják. Itt a kapcsolattartásnak már nem feltétele az együttélés.
A legszilárdabb és legtovább fennmaradó vérségi kapcsolaton alapuló társadalmi intézmény a család, a família. Ezen belül megkülönböztetünk kis- és nagycsaládot. A jászsági nagycsaládra kezdettől fogva jellemző volt, hogy nem feltétlenül éltek egy fedél alatt, annak ellenére, hogy egy birtokon gazdálkodtak.


Népélet

A jászsági települések kertes jellegűek, minden telek két részre oszlik. A funduson vagy beltelken áll a lakóház, a kamra, a disznó- és baromfiól. A másik részen a kert található, ahol a fő építmény az ól, a gabona tárolását szolgáló verem, karámok, nyári jászolok. A szénaboglyák, a szalmakazlak, a gabonaasztagok nem állnak fedél alatt, hanem kint a szabadban. A kertes település két beltelkéhez tartozott az élet alapját jelentő birtok, később tőkeföld elnevezést kapva, melyet két, három-évenként újraosztottak. Itt volt a rét, a nádas, az erdő és a járulékföldek.
A jászsági emberek földművelő népként érkeztek hazánkba, majd tekintélyes nagyságú földeket kezdtek művelni, és művelnek ma is. Fő termény a búza, az árpa, a köles és zab.
A piaci és helyi igényeket kielégítő iparágak közül a leglényegesebb a mezőgazdaság és a lakáskultúra volt. A mezőgazdaságot vagy más iparágat támogatták az iparosok, mint például a takácsok, az ácsok, a kőművesek, az asztalosok stb.
Az árokszállási és jászapáti suba - jászsági suba, a jászapáti szűr - jászsági szűr nevet vívta ki.
A kisipari termékeket magas szintű háziipar egészíti ki. Ezek voltak azok az ágazatok, melyekkel télen foglalkoztak az emberek, nem vonták el az embereket a mezőgazdaságtól.
Ilyen ágazatok voltak pl.: a nők szövés-fonása (mesteri, művészi színvonalon), a férfiak kaskötése (különböző célt szolgáló kosarak).
A XIX. Században a legtöbb jászsági településnek vásártartó joga volt. A más vidékről ideérkező vásárosok is hoztak árut, amely nagymértékben segítette a jászsági üzlethálózat fejlődését.
A paraszti társadalomban nagyon fontos szerepet töltöttek be a korcsoportok, ezek nemenkénti elkülönülése. A megszületett gyermek nemétől függetlenül a keresztelőig pogányka, a keresztelő után már nevén nevezett gyerek vagy lánynak neveznek. Jellemző a Jászságra, hogy hiányoznak bizonyos olyan korcsoportot jelző terminusok a gyakorlatban, mint a másutt meglévő "suhanc", "süldőlány" stb. megnevezések. A gyermekkor vagy iskoláskor végéig a jászsági gyermek a család vagyoni állapotától függően otthon vagy idegen gazdaságban dolgozik a felnőttek irányítása mellett. (kiskorukban: állatok őrzése) A 15-16 éves lány, már eladólány, a hasonló korú fiú kislegény. Nagylánykorban a munka mellett a párválasztás, a társasági élet a központi kérdés. Körvonalazódnak a lány- és fiúbandák. Más erkölcs bontakozott ki mind a lány-, mind a fiúbandákban. Szervező egyéniséggé vált az a lány, aki szépen énekelt, mesélt, jól táncolt, jeles nyelvi fordulatokkal élt és sokat olvasott. De az érdeklődés középpontjába kerülhetett az a lány, aki reménytelenül szerelmes volt, vagy valamelyik jeles legény megkörnyékezte. A legényeknél ugyanakkor a virtus volt a meghatározó. Kitüntetett volt az a legény, aki nagy erővel, vakmerőséggel, vállalkozó szellemmel stb. rendelkezett. A legény- és leánybandák a nemi élet előkészítői is voltak egyben. Itt mondták el egymásnak a lányok, mire hogyan kell vigyázni, miként kell a legénnyel bánni stb. A legények tapasztalatai valósabbak, de ott még a nagyotmondás, az elképesztés szándéka rontja a hitelt, és ad kétes értéket az információknak. Amelyik lánynak szeretője van, azt már nem háborgatja senki, különösen, ha már a szülők is elismerőleg nyilatkoznak a kapcsolatról. A jegyváltás után a jegyesek, a lakodalmi előkészületek során pedig menyasszony és vőlegény nevet viselik. A lakodalom után már asszony és ember, az első gyerek után menyecske. (ezt a megnevezést általában már a lakodalmi menyecske tánc után használják.)


A munkaszervezet



A Jászságban a személyes munkavégzés és a vagyoni állapot szorosan összetartozott. Valakinek az elszegényedése mindjárt azt a gyanút váltotta ki, hogy a család nem rendesen él, a gazda lusta, laza munkaerkölcsű, pazarló. A jászsági települések munkaszervezetének alapja, legkisebb, de még teljes sejtje a családi munkaszervezet, amely a család formájától függően lehet kis- és nagycsaládi munkaszervezet. A család arra törekszik, hogy birtokának megfelelő számú és minőségű családtag legyen, s lehetőleg ne kelljen alkalmazottat fogadnia. Ezért ha nincsen fiúgyermek egy családban, akkor vőt fognak, vőt hívnak a házhoz, s kiegészítik nemcsak a családot, de a családi munkaszervezetet is. A népi társasmunkák a családi munka minden rétegben való jó szervezettsége miatt erősen különböznek a Jászságot környező települések gyakorlatától. Egyetlen általánosan kiterjedt társasmunka az építkezéskor történő összefogás, amely segítség néven ismeretes. Ekkor, legyen bár lakóház vagy melléképület, összejön a tágabb közösség, elsősorban azonban a kiterjedt rokonság, és segít a földkitermeléstől, kőhordástól, fuvarozástól kezdve minden munkában.
Annál nagyobb a szerepe a külső szervező erők hatására létrejött társasmunkáknak. A nagy múltú önigazgatás, a jászok közösségének kegyúri joga és ezen át a községi és egyházi közigazgatás összefonódása a közösségi életet már igen korán központi irányítás alá vonta. A tűzoltást a tizedesek által megszervezett tűzőrség, tűzoltók végezték.
A bérmunka általánosan elterjedt volt a Jászságban, vagy pénzzel, vagy terménnyel fizették meg. Nagyobb gazdák cselédet, bérest tartottak évi kommencióért.

A vagyoni rétegzettség

A társadalom alapvetően két csoportra oszlik: a meghatározó és nagy tömeg a "jász jogú polgár", a kiszolgáltatott s igen kis százalék a "gyütt-ment", jász jogokban nem részesülő idegen, aki csak hosszabb ott-tartózkodás után s beházasodva, munkájával, erkölcsös életével a köz megbecsülését kivívva telepedhet meg, s válhat maradékaiban jásszá. Ide tartozott minden új jövevény szolga, cseléd, béres, a cigányok egész közössége.
A társadalom jász jogú csoportja nem volt egységes. Vagyoni differenciáltságuk már a középkorban meglehetősen nagy, sőt nagyobb, mint a XVIII-XIX. században. Jelentős vagyonok halmozódtak fel egy-egy olyan család kezén, mint a kiséri Madaras, a jákóhalmi Chirke vagy az Ágón élő Ágói család. Több jász településre kiterjedő birtokkal rendelkeztek, sőt némely családok a Jászság egyes falvait vagy annak egy részét is magukénak tudták.
A gazdaréteg állandó munkában állott. Hétköznapi viselet a féfiaknál a vászongatya és ing volt, télen azonban posztóruha járta, asztrahány sapkával. Suba, ha nem is olyan rangos, inkább illett hozzájuk, mint a szűr, de a díszesen varrott szűr is kifejezte rangjukat. Mozgékony életet élt ez a réteg, s a különböző körök, kaszinók az olvasás és főként a tájékozódás helyei voltak, ahol a terményárakról, vetőmagbeszerzési, bérletváltási lehetőségekről, állatbetegségekről szereztek értesüléseket. Ezek a gazdák cselekvőleg is részt vettek a kör és a különböző társulatok életében, a társas szórakozási és munkaalkalmak állandó résztvevői voltak, illett hozzájuk a kocsmába járás, a nagyvendéglőben való elüldögélés is, de csendes, józan módon. Az asszonyok általában ezüstös féketőt, kontykendőt, Jásszentandráson fehér csipkés féketőt viseltek öregkorukig, amikor a fekete ruha és kendő váltotta mindezt fel. Brokástselem ruhát, selem nagykendőt, csizmát vagy fekete pántos, illetve gombos cipőt hordtak, amint ezt a századvég paraszti divatja megkívánta az Alföldön. Templomi viselet a díszesen varrott fehér alapú ködmön vagy cifra ködmön volt. Ünneplő viselet dolgában a gazdáktól nem különbözött a munkások rétege sem, legfeljebb nem volt mindenkinek posztóruhája, hanem télen át is gatyában járt. Nyáron papucsban, télen csizmában jártak. Ünnepi viseletük a szűr vagy a bunda volt, ez utóbbi többnyire hímzés nélküli. A kocsmák, amíg a kertek megvoltak az ólak és később az istállók voltak összejöveteli helyeik. A feleségük hétköznap kötényben járt mindenütt, de a férfiakról sem hiányzott a kékfestő vászon kecele, kötény. Ez védte a ruhát. Az asszonyok viselete csak abban különbözött a gazdafeleségekétől, hogy többnyire selemkendőt hordtak a fejükön, féketőre nem futotta.


Az év ünnepei

A téli ünnepkör első nevezetes napja december 13., Luca napja.. Úgy tartják, hogy ekkor a leghosszabb az éjszaka és a legsötétebb, a gonosz lelkek, főként a boszorkányok ekkor közelítik meg a földet, leginkább és legjobban ekkor végezhetik ártó cselekményeiket. Ezért is veszélyes ezen a napon hozzákezdeni a Luca-szék készítéséhez, mert a boszorkányok ezt nem nézik tétlenül. A Luca-nap másoknak is ünnep volt, más cselekmény is tartozott hozzá. A legtöbb háznál ilyenkor összegyűlt a család, pogácsát ettek és bort ittak. Legénytréfák is fűződtek ehhez a naphoz, ilyenkor este senki nem mert kilépni, így leszedték a kapukat, összeszedték a kint hagyott szerszámokat, a küszöbre rakták, hogy felbukjon bennük a kijövő. A lányos házaknál még korommal is bekenték a házak ajtófelét vagy üzeneteket firkáltak a kapura.
Az év legnagyobb katolikus ünnepe a karácsony. A jászsági betlehemesek már adventben járni kezdenek, a család pedig készül az ünnepre. Karácsony böjtje, december 24. Napja még munkanap. Ekkor főznek meg másnapra, intéznek el minden dolgot, hogy karácsony első és második napján mentesüljenek a munkák alól. Aprószentek napján, december 28-án a gyerekeket megvesszőzték. Szilveszterkor megvárták az éjfélt, sült hurkát, kolbászt, süteményt ettek, bort ittak. Éjfélkor, hálaadás előtt ólmot öntöttek, amelynek alakjából a lányok jósoltak. Másnap pedig, újévkor, a gyermekek köszönteni jártak. Január 6-án, vízkeresztkor a háromkirályok járása is ismeretes volt. Legfőképpen azért várták a vízkeresztet, mert az a farsang kezdete, ettől kezdve hamvazószerdáig szabad volt a bál, a mulatság, a fonó. A Jászságban a bakfazékdobás, cibereszűrés vagy cefrehányás néven hamvazószerdán vagy húshagyókedden a tánc végével olyan leánycsúfoló szokás alakult ki, amelyik főként a Jászságra jellemző.
A tavaszi ünnepkör középpontjában a húsvéti ünnep áll. A virágvasárnap egyházi ünnep. A szentelt barka, az ereszetbe dugva vagy szentelt gyertya lángjánál égetve, véd a villámcsapás ellen. Nagypéntek a szigorú böjt napja. Húsvét első napja húsvétvasárnap. Sonka, tojás, bárány és kalács a leggyakoribb az étrendben, újabban sütemények. Húsvéthétfőn, vízbehányóhétfőn volt az öntözködés, este pedig a húsvéti bál, a böjt utáni első táncos alkalom. A Jászságban a tojásfestés lényegében abból áll, hogy bolti festékben vagy hagymahéj kifőtt levében megfestik színesre.
Nevezetes nap még Szent György napja, április 24. A két Szentgyörgy nevű jászsági település templomának védőszentje is Szent György. Ekkor templomi búcsú van, amely a nevezett falvak életében nagy esemény.
Az évi ünnepi szokások közül kiemelkedik még pünkösd. Ez az egyházi szertartáson túl nevezetes a mimimama, mimimazázás nevű szokásról, amely a pünkösdikirályné-járásnak egy jászsági változata. Május 1-jén ismeretes volt a májusfa-, májfaállítás szokása. A kivágott fiatal lombos fát kendővel, papírszalagokkal feldíszítették, és a lányok kapujában hajnalban felállították.
A nyári és őszi ünnepkör a Jászságban igen gyér szokásokkal kapcsolódik össze. Inkább hivatalos egyházi ünnepek, a templomba járás, a pihenés napjai. Nyáron csak a Sarlós Boldogasszony és Péter-Pál emelkedik ki, mint az aratás kezdete. Ősszel pedig Szent Mihály és Szent Vendel napja, amikor a behajtás, a pásztorok áldomásivása, a Vendel Társulatok összejövetelei voltak. A mindenszentek és a halottak napja pedig az elhunytakról való megemlékezéssel kapcsolódik össze.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Köszönet

(Faragó László , 2014.04.18 15:32)

Köszönöm ezt a kimerítő ismertetőt!:-) Azért a jászsági birkapörköltnek is jót tett volna egy kis reklám. :-) A viccet félretéve, köszönöm szépen ezt az írást!

Re: Köszönet

(Medve, 2014.04.18 20:59)

szívesen, ajánlom még az általam szerkesztett oszetia.eoldal.hu weblapot, ha érdekel a téma.